Létező személyek, többségükkel akár találkozhatsz is! Nevük kezdőbetűit engedélyükkel kiírtam.

1.--K. Tamás: 36 évesen társ, család nélkül élt. Magánéletében és
szakmájában semmi nem úgy sikerült, ahogy szerette volna.
Állandó küzdelem volt az élete, "csődtömegnek", reménytelen helyzetben lévőnek érezte magát. Pénzügyi csőd, szegénység, kudarcra kudarc volt minden napja. Külföldi munkára akart menni.

2 héten belül a múltjából előkerült több nő, akik közül 1-et kiválasztott és társak lettek. 6 hónapon belül "álommunkát" kapott a szakmájában, vezető beosztásban, olyan magas jövedelemmel, amiről álmodni sem mert.Családot alapított, először albérletben, majd saját lakásban élnek.
Ma már 2 kislánya van! Egzisztenciát teremtett 1 és fél éven belül!

"Kedves Anna!

Volt egy két éve tartó gyomor puffadássom. Eleinte az orvos szerint semmi betegségem nem volt de mégis puffadtam   szinte már minden nap. Egy tükrözésnél kiderült, hogy gyulladt helicobacter van a gyomromban, mely autoimmun, azaz, gyógyíthatatlannak mondott. Három hét antibiotikum kúra következett még mindig puffadtam.

A fordíts sorsot tanfolyam után kb. három héttel volt a kontroll vizsgálat, a gyulladt baktérium elmúlt és persze már nem puffadok!!! KÖSZÖNÖM!!Puszi:  Kriszta" /Budapest, R. Krisztina/"

 "...Még soha nem éreztem így, ilyen jól magam, mint az utóbbi néhány napban!

Tényleg óriási változáson mentem keresztül- és biztos

vagyok abban: ezt TE is érzed!!!

Tényleg mellém állt az egóm és munkára is fogtam a felismeréseim!

Összegyűjtöttem a pozitív tulajdonságaim- több, mint 40 ilyen mondatot ÍRTAM LE MAGAMRÓL. Korábban egy is alig jutott eszembe magamról- most pedig már több, mint 40 VAN LEÍRVA!

Fantasztikusan érzem magam- tényleg rengeteget gyógyultam lelkileg és szellemileg. Rájöttem: SORSOM a KEZEMBEN és a SIKER ÉN VAGYOK!

MEGTANULTAM MEGBOCSÁTANI ÖNMAGAMNAK és MÁSOKNAK IS.

SZERETETTEL GONDOLOK RÁD és KÖSZÖNÖK MINDENT!" Budapest, M.Gábor

Idézet a leveléből:

„Kedves Anna! Amit ajánlottál a megbocsájtás videóban, ledöbbentem, mennyire működnek a dolgok!

Éppen megírtam őszintén "neki" a levelet, elképzeltem és megsemmisítettem, ahogy mondtad. Mikor még alig

fejeztem be, csöngött a telefon, és hívott egy hülye ügy miatt! Nem szokott hívni. Ledöbbentem, hogy ő volt.

Megváltozott az életem! Megjegyzem, nehéz az emberekkel! Valakinek csak dióhéjban megemlítettem és

hülyének nézett! Hát ha még tudná, hogy le is írtam, ahogy ajánlottad!

Köszönöm! Minden könyved, CD-d megveszem! Sok sikert kívánok a további munkádhoz!

Üdvözlettel:Klári”

Klári EZT nézte, hallgatta meg: 

 

"Kedves Anna!

Több mint egy hét telt el azóta, hogy eljöttem Tőled. Egészen kedd reggelig nem történt jelentős változás, aztán

azon a nap reggelén arra lettem figyelmes, hogy

nyugodtan ébredek, és órákkal később,mint ahogy szoktam. Aztán beindult az ÚJ ÉLETEM....

- .....-t úgy tudom kezelni azóta is, mindenféle nehézség nélkül, mint egy szép emléket, és már nem kavar fel a

bejelentkezése, a reakciói. Teljes nyíltsággal, és őszinteséggel felvázoltam neki, hogy számomra miért nem vállalható tovább a kapcsolatunk, és hiába próbál 1000 féle módon visszarángatni, már csak kívülről nézem, és sajnálom Őt.

- A nagyobbik fiammal a kapcsolatot kedd este rendeztem.

Gyakorlatilag nem történt más, minthogy leültünk és átadtam a felelősséget a saját életével kapcsolatban, a saját kezébe..azóta nincs vita és veszekedés, hanem sok beszélgetés van helyette,és elfogadás...valamint tisztelet, nem utolsó sorban....pro és kontra is...:-)))

- Új munkát ajánlottak fel, méghozzá egy vezetői státuszt, nagyon

megnyugtató fizetéssel, úgyhogy váltok. Egy szó, mint száz, úgy tűnik, hogy ELFELEJTETTEM FÉLNI....

Mindent köszönök, nemsokára találkozunk. Puszi.Gabi."/Szentendre, H.Gabriella/

"Kedves Anna!... Az ismerőseimtől azt a visszajelzést kaptam, hogy sokat változtam...komolyabb, csinosabb, hangsúlyosabb nő vagyok. Én is érzem! Eddig csak helyben topogtam...Kreatív, pozitív, aktív férjem is visszatartottam a negatív hozzáállásommal és nem bíztam sem önmagamban, sem benne, sem másokban. Nem volt barátnőm sem. Anyósommal is rosszban voltam.

Rájöttem, nincs veszteni valóm, csak akkor, ha nem változok, változtatok. Aztán jöttek a terveim. Megváltozott a hozzáállásom...nőtt az önbizalmam...bízo önmagamban és a férjemben...most már nem lesz gond. Melléálltam!

Javult a kapcsolatunk: együtt tervezünk és haladunk lépésről lépésre.
Lettek barátnőim és jó álláshoz jutottam a ...ban. Tudatosan kezelem az
apakomplexusból eredő problémákat is. Elkészült a céljaimról egy videó, itt megnézheted:......2 napon belül kész lett a házunk tervrajza és érdekes, csaknem ugyanolyan, mint a videón! Nagyon költözni akartam...

Kaptunk egy jó ajánlatot és vettünk egy jó állapotú lakókocsit!...

Javult a kapcsolatom anyósommal is.

Még a férjem kapcsolata is javult anyámmal és elfogadta a cicám!

Kezdtem komolyan venni magamat és önálló, felnőtt életet élni, még jobban bízom magamban is.

Kerülöm a negatív, rám rossz hatással lévő embereket, a magam boldogsága az első.

Eddig ez egyáltalán nem így volt!

Megyek a céljaim felé és semmi nem állíthat meg!

Közben kedves, jókedvű és barátságos vagyok!

Na, de ennyit rólam. Hogy haladsz a könyveddel?

Értesíts, ha elkészült!

Sokat gondolok Rád! Fűnek-fának áradozok a nálad töltött hétvégéről,

csodálatos változások történnek!

Nagyon meg vagyok elégedve a munkáddal, nagyon értékes!..."

 

Salgótarján, O.SZ.Krisztina

Sikertörténetek

Sikertörténetek

Mennyire tudsz felhagyni a régi rutinnal és kipróbálni új utakat?

Tovább...

Kiadványaim

Kiadványaim

Lehetővé teszik számodra, hogy otthonodban, önállóan is meg tudod csinálni!

Tovább...

Tanfolyam-tréning, terápia

Tanfolyam-tréning, terápia

Tanfolyam-tréning, terápia

Tovább...